A. Fogalmak

Nevelés: Olyan szándékos és célirányos akciók összessége, amelyek az egyén fizikai, erkölcsi és értelmi erőinek fejlesztésére irányulnak. A nevelés alapvetően értékközvetítő folyamat.

Érték: Az érték általában olyan produktum, amely kettős funkciót tölt be:

1. Hozzájárul a szűkebb és tágabb emberi közösségek fejlődéséhez, tehát rendelkezik egy határozott közösségfejlesztő funkcióval.
2. Az egyén fejlődését is elősegíti, azaz individuális (önfejlesztő) funkciót is betölt.

A nevelés egyik célja a konstruktív életvezetés kialakítása.

Konstruktív életvezetés:            Olyan életvitel, amely szociálisan értékes, de ugyanakkor egyénileg is eredményes. Így megfelel az érték kettős kritériumának, vagyis egyfelől közösségfejlesztő jellegű, másrészt az egyén fejlődését is elősegíti, vagyis egyben önfejlesztő jellegű is. A konstruktív életvezetés a konstruktív tevékenységformákban nyilvánul meg (pl. munka-, tanulásszeretet, segítőkészség). Az egyénnél kialakul a konstruktív tevékenység repertoár, ezzel alapozódik meg a konstruktív életvezetés. A konstruktív tevékenységformákat megerősítjük (jutalom, dicséret); a destruktív magatartás- és tevékenységformákat megpróbáljuk visszaszorítani, leépíteni (büntetés, szidás).

A nevelés végső célja az autonóm erkölcsiség (autonóm moralitás) kialakítása.

Autonóm erkölcsiség: A társadalom által elvárt magatartási formákat, tevékenységeket az egyén nem külső hatásra, hanem hivatástudatból, belső késztetés alapján végzi.

B. Pedagógiai koncepcióalkotók a XX. század előtt

1. Comenius (cseh); a XVIII. században élt. Ő alkotta meg az első egységes didaktikai rendszert (Nagy Oktatástan – Didactica Magna). Alapelvként fektette le a szemléletesség elvét (a szemléletesség fontosságát).
2. Johann Friedrich Herbart (német); a XIX. században élt. Saját didaktikai rendszert alakított ki, amit „Pedagógiai előadások vázlata” című művében tett közzé. Didaktikai rendszere mellett Kant nyomán saját etikai rendszert, valamint neveléselméletet és vitatott pszichológiai rendszert alakított ki.

A hangsúlyt mindketten az oktatásra fektették, a nevelési feladatokat is az oktatás keretein belül akarták megoldani. Ma fordítva gondoljuk: az oktatás a nevelés része! A Comeniusi-Herbarti iskolatípus egész Európában elterjedt.

A XIX. század végére az ipari forradalom gazdasági fejlődést is hozott; ez társadalmi változásokat idézett elő:

-   megnövekedett a városi lakosság száma, főleg a bérmunkások száma tekintetében

-   új társadalmi rétegek keletkeztek

-   megerősödött a polgárság

Az egyes rétegek más és más követelményeket támasztottak az iskolával szemben, így megjelentek a pedagógiai reformerek, elindult a reformpedagógiai mozgalom.

„Herbart csak az ismeretszerzést tartja fontosnak, a gondolkodás fejlesztését nem.” (John Dewey)

A Comeniusi - Herbarti iskola hátrányai

-   A tanítás nincs kellően motiválva;

-   Nem vették figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait és érdeklődését;

-   Jellemző volt a kényszerjelleg és a különféle demotiváló hatások;

-   A gyerekek aktivitása háttérbe szorult, így passzív, befogadó tényezővé vált;

-   Jellemzőek voltak a direkt kényszerítő eljárások, amelyek eltávolították a pedagógustól a növendékeket;

-   Az ismeretanyag életidegen, elvont, elméleti jellegű volt; ez már önmagában demotiváló hatású.

-   Kizárólagosak a verbális módszerek, amivel az elvont ismeretanyagot közvetítették, ehhez járultak a különböző kényszerítő eszközök (élelemmegvonás, fenyítés).

A tanár szerepe a Comeniusi - Herbarti iskolában

-   Nagyfokú tekintélyelvűség;

-   Távolságtartás;

-   A gyerekekkel szemben kategorizáló, felülről minősítő jellegű.

Reformpedagógiai személyiségek

 

Pestalozzi, Johann Heinrich (svájci) gyakorló pedagógus volt.

Célja: a gyerekeket sokoldalú ismeretekhez juttatni, korszerű mezőgazdasási ismeretekkel felvértezni. Pestalozzi volt az első, aki a munkát pedagógiai eszközként használta fel (munkára nevelés).

Rousseau, Jean-Jacques (francia)

A tizennyolcadik századot joggal nevezték a "pedagógia századának". Franciaországban, ahol az iskolák színvonalát és a drasztikus módszereket már a humanizmus moralistái is élesen bírálták, szinte nem is volt olyan filozófus, író, aki ne foglalkozott volna pedagógiai kérdésekkel. A felvilágosodás hívei mélyen hittek abban, hogy az ifjúság megújult szellemű, racionális nevelése a szebb jövendő garanciája.

Közéjük tartozott Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) is, aki nemcsak filozófusként alkotott örökbecsű értékeket. Neveléssel-oktatással kapcsolatos gondolatai gyökeres változást idéztek elő a pedagógiában.

Emil, avagy a nevelésről" című pedagógiai regénye (1762) heves reakciókat idézett elő. Ebben egy képzeletbeli tanítvány kapcsán írta le neveléssel kapcsolatos forradalmian új gondolatait. Teljes egészében elméleti mű ugyan, mégis meglehetősen gyakorlatias. A könyvben két alapelvet fejt ki:

1. a természetesség elvét és a
2. szabadosság elvét.

 

Változtatások a modellen, a XX. századi nevelési koncepciók

 

Az új nevelési koncepciók nem normatív jellegűek; vagyis nem határoznak meg normákat.

Cél: gazdag tevékenységi lehetőségek kialakítása és felkínálása a gyerekek számára, aminek következtében megszűnik az iskola egyoldalú tanulás- (tankönyv-) központú jellege. Megszűnik az iskolai élet monotonitása is, ez már önmagában motiváló hatású. Központi helyet foglal el a tanulói aktivitás; a frontális osztálymunka mellett megjelenik az individuális (egyéni) munka és a kooperációt megkívánó csoportmunka.

Tartalmi változás: a tananyag gyakorlatiassá, életközelibbé válik, megszűnik elvontan elméleti jellege, ami fokozza a motiváló hatást. A nevelési folyamatba új elemként belép a tapasztalat és a tevékenység.

Megváltozik a pedagógus helyzete a nevelési folyamatban. Megszűnik a távolságtartás, az elkülönülés (szeparáció) a gyerekek és nevelők között. Helyette az együttműködés kap szerepet. A pedagógus részéről a tanulók tevékenységének szervezése, a feltételek biztosítása, és a permanens (folyamatos) segítségnyújtás kerül előtérbe.

Összefoglalva: A nevelői irányítás közvetettebbé válik és mindez nyitottabbá teszi a gyerekeket.

C. Pedagógiai irányzatok csoportosítása

Értékközvetítés szempontjából

Normatív nevelési koncepció:

Követői fontosnak tartják a maradandó emberi etikai értékek, illetve magatartási normák közvetítését; ezeket az erkölcsi értékeket örökérvényűnek tekintik.

Általában a Bibliára, azon belül a Tízparancsolatra hivatkoznak. Az ide sorolható nevelési koncepciók pontosan meghatározzák célkitűzéseiket, és ha még nincs, akkor alapvető feladatuknak tartják saját cél- és értékelmélet kidolgozását.

Értékrelativista nevelési koncepció:

Követői vitatják a normatív nevelési koncepció tanait. A magatartási normák, illetve a szociális, etikai értékek múltbeli emberi tapasztalatok alapján jöttek létre, azonban a világ és az élet olyan rohamosan változik, hogy ezek már nem lehetnek irányadóak a jelenben; a jövőben még annyira sem.

Épp ezért a magatartási és erkölcsi értékek közvetítése helyett a gyerekeket inkább életszerű körülmények között kell tevékenykedtetni, és ilyen módon gyakorlati tapasztalatokhoz juttatni. Nemcsak, hogy nem dolgoznak ki részletes érték- és normarendszert, hanem kifejezetten figyelmeztetik a pedagógust arra, hogy ne avatkozzon bele az értékképzés folyamatába, mert annak a gyermekkorban spontán módon kell végbemennie.

Irányítás szempontjából

Irányított

Deklarálják, és nyíltan vallják a nevelési folyamat külső, pedagógus által történő irányításának fontosságát. A hangsúly itt a nevelési folyamat külső tényező által történő irányításán van, amely csak igen kevés teret ad a gyerek ötleteinek, kezdeményezéseinek, kívánságainak és érdeklődésének.

Az elsajátítandó ismeretanyag, annak sorrendje, munkaformája a pedagógus döntésétől függ. A pedagógus ebben a modellben a nevelési folyamatnak szabályzó tényezője.

Szabad

Kizárják a nevelési folyamat külső, pedagógus általi irányítását; a nevelést egyfajta önkibontakozási, önkibontakoztatási folyamatként értelmezik, amelyet ennek megfelelően a gyermek spontán érdeklődéséhez, illetve szükségleteihez kell igazítani.

Figyelembe kívánják venni az életkori sajátságokat is. A nevelő feladata a feltételek megteremtése a gyermek érdeklődésének kielégítéséhez.

Az elsajátítandó ismeretanyag, annak sorrendje, munkaformája a gyermek döntésétől függ. A pedagógus ebben a modellben a nevelési folyamatnak szolgáltató, nem pedig szabályzó tényezője.

Hatásszervezés szempontjából

Intellektualista nevelésértelmezés

Az alapvető személyiség- és magatartásformáló szerepet intellektuális-logikai-verbális hatások töltik be. Ez a típus nagy jelentőséget tulajdonít a humán tárgyaknak, és az ott élményszerű formában kifejtett erkölcsi-szociális mintáknak. Önmagában is nevelő hatást tulajdonít a kultúra és a tudomány eredményeinek. Ezeket meg kell ismerteti a gyerekekkel, mivel ez döntő mértékben járul hozzá a magasrendű életvezetési elképzelések és a konstruktív meggyőződések kifejlődéséhez. A nevelési erőfeszítéseket is ez utóbbi kettőre koncentrálja.

Naturalisztikus nevelésértelmezés

A tapasztalati-beidegző-begyakorló hatásokra alapoznak, mert ezeken keresztül lehet alakítani a szokásrendszert; ez fontos, mert úgy vélik, hogy az egyén magatartását, szociális arculatát és életvitelét lényegében szokásrendszere determinálja.

Különbséget tesz a meggyőződések között, aszerint, hogy milyen úton jönnek létre:

-   Az intellektuális – logikai úton létrejött meggyőződést nem tekinti valódi meggyőződésnek;

-   Valódi meggyőződésnek a gyakorlati - tapasztalati úton létrejött meggyőződést tekinti,

mert ez utóbbi befolyásolja igazán a magatartást és az életvezetést.

Neotomizmus irányzat nevelésértelmezése

Az elnevezés Aquinói Szent Tamásra utal; kidolgozója Jacques Maritain (francia) filozófus szerint Szent Tamás szeretete hiányzik az iskolákból. Normatív, irányított, intellektualista irányzat.

Célja: A vallásos életvitel elfogadtatása a növendékekkel, illetve a keresztény életmód követelményeire való felkészítés.

A embert két komponensre (test és lélek) osztva a lélek formálását tartja fő feladatának. A lélek formálása, erkölcsi gazdagítása a humán tárgyak, művészetek és vallás keretében képzelhető el. A hatékony nevelés feltétele az iskola tantárgyi rendszerének humanizálása, mert ez biztosítja a hatékony erkölcsi, vallási modellközvetítést.

Instrumentalista irányzat nevelésértelmezése

Értékrelativista, irányított, naturalisztikus irányzat. Kidolgozója John Dewey (USA) pragmatista felfogású.

Nem érdemes a gyerekekre a jelen értékrendjét ráerőltetni, az idő előrehaladtával gyorsan változik, avul. Nézete szerint hasznos ismeret az, aminek gyakorlati haszna is van. Értéknek tekinti az alkalmazkodóképességet (változó viszonyokhoz). Jelszava szerint „az iskola maga legyen az élet!” Nem jó, ha a gyerek „burokban” nő fel. Az iskola legyen az őt körülvevő társadalom kicsinyített mása (cselekvő iskola).

Nem tantárgyakat tanított, a gyerekeket érdeklődés alapján csoportokba osztotta. Témát osztott ki feldolgozásra a csoportoknak, és a téma köré rendezte a tananyagot (koncentrikus tananyag-elrendezés).

Értékorientáció és szociális magatartás formálódása

A tevékenység folyamata különböző élethelyzeteket teremt a gyerekek számára. Ezek az élethelyzetek erkölcsi, társadalmi problémahelyzetek is, amelyek valamilyen döntést kívánnak meg a gyerektől. A gyerek megtapasztalja döntései következményeit, majd tapasztalatait értelmezi és elemzi; aztán az elemzés alapján következtetéseket von le jóról – rosszról, helyesről és helytelenről.

Ennek eredményeként fejlődik ki az egyén azon képessége, hogy úgy éljen, mint felelős társadalmi lény; vagyis szociális szempontok alapján tudja irányítani magatartását.

Ez utóbbi két koncepció csak kis létszámú csoportokban alkalmazható, tömegoktatásban nem alkalmas.

Társadalmi partnerviszonyra nevelés koncepciója

Normatív, irányított, naturalisztikus koncepció.

Kidolgozója: Teodor Wilhelm.

(Nem a keresztény valláserkölcsi világrendet próbálja közvetíteni.)

A társadalmi viszonyok és az erkölcsiség új formája az úgynevezett partneri viszony. Jóindulatot és kompromisszumkészséget kell kialakítani a gyerekekben, így az egyén az életben előálló konfliktushelyzetekre konstruktívan, kompromisszumkészen és a partneri magatartás szellemében fog tudni reagálni, és csak ezen tulajdonságokat birtokolva tekinthető az egyén teljes értékű állampolgárnak.

A nevelési folyamatot a fenti célkitűzéseknek megfelelően úgy kell megszervezni, hogy abban a beidegző és szokásformáló hatásegyüttesek domináljanak. A szokásformálás kereteit és színtereit az iskolának kell kialakítana; ez oly módon történhet, hogy minden gyerek számára biztosítani kell a kezdeményezés és aktivitás lehetőségét (pl. önkormányzat, iskolarádió, iskolaújság). A tevékenységeket ezen kívül olyan kampányszerű munkaakciókban képzeli el, mint az iskola környékének rendbetétele. Az optimális magatartásformákra történő rávezetés és ösztönzés – irányított nevelési koncepcióról lévén szó - a pedagógus feladata.

Felmerülő problémák

-   Értékközvetítés: A nevelés értékközvetítő folyamat. Ha a közvetítendő értékekről lemondunk, az rontja a nevelés hatásfokát.

• Pluralista értékközvetítés: Ötvözi a közösségi és individualista értékrendet; egyiket sem akarja sem kizárni, sem preferálni, mondván: mindkettőt fejleszteni kell.

-   Irányított vs. szabad: A gyerek fejlődése a pedagógus irányítása és ösztönzése nélkül megreked.

• Direkt irányítás használatos a gyerek kb. 10 éves koráig (közvetlen nevelési módszerek);
• Indirekt orientálásnak a gyerek 10 éves kora fölött van helye.
  • Kihívások és utak

D. Kihívások és utak, módszerek

A társadalom azt várja az iskolától, hogy olyan fiatalokat bocsásson útjukra, akik magas szintű általános és szakmai műveltség birtokában részint képesek alkalmazkodni a változó világ új helyzeteihez, feladataihoz, részint önmaguk is fejlesztői, tovább vivői legyenek a már meglévő szellemi és fizikai javaknak. Időről- időre különböző oktatási reformokat élünk át, amelyeket a kor és politika határoz meg. Az elmúlt 40 év erősen a központosításhoz szokott, feltevődött a kérdés a rendszerváltás után, hogy milyen értékek mentén szervezzék meg az iskolák oktató-nevelő munkáját? Milyen mértékben engedje be a társadalmi valóságot az iskolába, és milyen eszményképet állítson a gyerekek elé? A pedagógusok nap, mint nap találkoznak ezekkel a kérdésekkel.

A haszonelvűség maga alá gyűrheti-e az értékeket, az eseményeket?

Érték és társadalom, érték és mindennapi lét, érték és történelmi folyamat elválaszthatatlanok egymástól. Az értékképződés, értékteremtés, értékőrzés-és elsajátítás folyamatai egyidősek a társadalommal. Társadalmunk érdekelt az értékválsághoz, értékvesztéshez, értéktagadáshoz vezető társadalmi jelenségek: az anomikus állapotok kialakulásának megakadályozásában és megszüntetésében. Megszüntetésre irányuló tevékenységek alapja a saját értékrendszer megismertetése, majd annak védelme. A neveléstudomány értékkoncepcióit meg kell újítani.

A neveléstudománynak olyan, az európaiságra és a magyar nemzeti kultúrára alapozott értékrendszert kell kialakítani, amely a neveltek személyiségfejlődését szolgálja. A jövő attól függ, hogy milyen mértékben vagyunk képesek megteremteni, megőrizni az oktatás minőségét és helytállóságát. Minőségi az oktatás akkor, ha a tanulók képességeihez mérten optimálisan fejlődnek, ha jól érzik magukat az intézményben, ha a pedagógusok nem alkalmazottai, hanem aktív közreműködői az intézmény életének, ha az iskolahasználók elégedettek. A helytállóság pedig azt jelenti, hogy az a tudás, amellyel rendelkezünk, értékálló, biztonságos és lépést tart a tudományok fejlődésével. A világ, a társadalom folyamatosan átalakul, az oktatásban is teret nyer a piaci szemlélet. Az oktatás, hogy a század kihívásainak megfelelhessen, teljesíteni kell azt, hogy minden embernek meg kell tanulnia korszerű ismereteket szerezni, meg kell tanulni dolgozni, együtt élni a különbözőségekkel.

 

Bábosik István szerint a nevelés lényege az értékközvetítés, értékteremtés.  Az érték kettős funkciója: közösségfejlesztő és az egyén fejlődését is elősegítő funkció. A szociálisan értékes és az egyén számára is eredményes életvitelt nevezzük konstruktív életvezetésnek. (lásd fogalmaknál! )

 

A nevelés különböző megközelítéseiben is szerepel az érték, tehát a pedagógia alapvető feladatat az értékek meghatározása. A nevelés célja, nemcsak ezeknek az értékeknek és rangsoroknak a felállítása, hanem a tanulókkal azt kell elérni, hogy ezeket az értékrendszereket magukévá tegyék és a jelenben és  a jövőben is felismerjék mi a helyes, és cselekvéseiket ezen értékrendszerek vezessék. Értékrendszerünk segítségével ítéljük meg, a világ dolgát és ennek az értékelésnek a segítségével alkotunk életfelfogást, életelveket. Az ember jellemét abból ítélhetik meg a legjobban, milyen értékek indítják őt cselekvésre, mi az, amit legértékesebbnek tart. Cselekvéseink voltaképpen ilyen reakciók, aszerint, hogy egész lényünk mily értékrendszer szerint reagál külső impulzusokra.  A legfontosabb értékelési aktus éppen az, amellyel valamely értékrendszert valaki magáévá tesz, nemcsak értelmével helyesnek elismer. A pedagógiának az a feladata, hogy ily értékrendszert uralkodóvá tegye a tanulók lelkében.

 

• Módszerek

A közvetett és közvetlen nevelői hatásrendszer

Bábosik István: A közösségfejlesztő és az önfejlesztő aktivitás normáinak, eszméinek, példáinak, modelljeinek és magatartásformáinak közvetítését, szükségeltté alakítását tekinti a pedagógusok lapvető nevelési feladatának. Ezeket különböző nevelési tényezők közvetítik, ezeket tekintjük a nevelő hatások fő forrásainak. A nevelő hatások fő forrásai pedig a felnőtt tekintélyszemélyek (közvetlen nevelői hatásrendszer), a feladatok és kortársi interakciók (közvetlen nevelői hatásrendszer).

 

 

 

 

 

Közvetlen nevelői hatásrendszer

 

Ez egy felülről lefelé ható mechanizmus, direkt szükségletformálás. Ezek tulajdonképpen a nevelő által a nevelt elé tárt készen megformált normák, eszmék, célok, ideálok, magatartási modellek elsajátítását jelentik. A nevelő közvetlenül hat a gyermekre. Ez 10 éves korig természetes, szükségletkielégítő, gondozó tevékenység is lehet. De a 10. életév után egy intenzív függetlenedési törekvés a személyi ellenállás jelenségében alakot ölt. Ha ezt nem tudjuk, és nem vesszük figyelembe, nem érjük el a kívánt célt, egyre inkább be kell kapcsolni a a feladatokból, kortársi interakciókból származó közvetlen nevelő hatásokat.

A közvetlen nevelési módszerek:

• változatos nevelési metodika szükséges
• az élettevékenység folyamatában kell megvalósulnia
• szélsőségeket kerülni kell (túlszabályozás, szélsőséges spontaneitás)

 

Nemcsak közvetett és közvetlen nevelési módszereket különböztethetünk meg egymástól, hanem különböző jellegű szükségleteket kielégítésük alapján is csoportosíthatunk. Így mind a közvetett és mind a közvetlen nevelési módszercsoporton belül is beszélhetünk:

• a szokások kialakítását szolgáló, beidegző módszerekről
• a magtartási-tevékenységi modellek közvetítésére alkalmas, a példaképek, eszmények kialakítását célzó módszerekről
• a meggyőződések formálásban döntő szerepű eljárásokról, a tudatosítás módszereiről

 

 

A közvetlen (direkt) nevelési módszerek

A szokásformálás közvetlen módszerei

 

 

 

 

A magtartási-tevékenységi modellek közvetítésének módszere

 

• a követelés módszere
• a gyakoroltatás módszere
• a segítségadás módszere
• az ellenőrzés módszere,
• az ösztönzés módszere

 

• az elbeszélés módszere,
• modellértékű személyek bemutatása,
• a műalkotások bemutatása,
• személyes példaadás

 

 

 

 

A meggyőződés- formálás közvetlen módszerei

• előadás, magyarázat, beszélgetés,
• a tanulók önálló elemző munkája