Pedagógiai kihívások és lehetőségek
Intézmények – állam intézkedik a hozzáférésről ð pénzről ð ezért cserébe elvárásokat fogalmaz meg. Az intézmények igénybevétele általában kötelező (óvoda, iskola, javító, stb.)
Iskolai intézmények:
1. Ellátások az iskolában:
- minél tágabb a tevékenységek köre, annál nagyobb valószínűséggel lehet a személyiséget formálni ð meghosszabbított tanórán kívüli foglalkozások ideje + tekintetbe veszik a tanulók szükségleteit, a szülők elvárásait.
Feladatai: a gyerekek önállóvá nevelése az egészséges életmód és életvitel kialakítása során, valamint a tanulásban, ismeretszerzésben, önművelődésben és a szabadidő kulturált eltöltésében.
2. Napközi otthon
- ellátják, gondozzák a gyereket, otthont nyújtanak, kiegészítik és pótolják a család nevelő-gondozó munkáját
- gyermek fejlődésének elősegítése, harmonikus, kiegyensúlyozott fejlesztés
- a gyerek szocializációs deficitjének pótlása: művelődési hátránnyal érkező tanulók esélyeinek növelése, a felzárkózás elősegítése, személyiségének sokoldalú fejlesztése
- együttes élmények erősítik az egymáshoz tartozás mélységét ð nem kötelező, változatos tevékenységek ð napi tanulás + szabadidő
3. Iskolaotthon, tanulószoba, klubnapközi
Iskolaotthon: egész napos nevelés – alsóban ð tanítás, felkészülés, szabadidős tevékenységek egész nap váltakoznak ð alapfeltétel: a pedagógusok szoros szakmai együttműködése
Tanulószoba: felső tagozatos tanulók tanórán kívüli tevékenysége (3 óra) ð közvetlenül kapcsolódik a tanórához, felkészülés, segítségnyújtás, felügyelet, korrepetáció
Klubnapközi: csoportokban tanulnak a diákok ð teljesítmény, attitűd alapján kerülnek csoportokba. A legjobb példákban a diákok önállóan döntenek a csoportjukról. 3 fajtája: önálló, ellenőrzött, intenzív tanári segítség. Ez a forma a leghatékonyabb a 10-16 évesek körében ð keretei nyitottak, önkormányzattal működnek, szabadidőben sokféle program lehetőség (erről az önkorm.dönt), ð önmegvalósítás, szabadidő kultúra kialakítása.
4. Táborozás
Szervezheti: iskola, gyerekszervezet, civil szervezet, piaci szolg.
Hatékony nevelési eszköz:
- testi, szellemi és érzelmi felfrissülés
- önfeledt kikapcsolódás, játék
- közösségi, emberi kapcsolatok alakulása
- önismeret
- élményszerű, felfedező tanulás
Cél lehet:
- életmód és életvitel javítása
- családi szocializáció korrigálása
- élmény és új ismeretszerzés
- más kultúrákkal való találkozás
- szabálytudat kialakítása
- közös célok, elvárások kialakítása
Típusai: napközis, szaktábor, tehetséggondozó, nyári üdültető
Ideális időtartam: 3 hét
Nem iskolai intézmények
1. gyermekorvosi rendelő – itt is igyekeznek már a gyermekvilág megjelenítésére (rajzok, matricák, festmények, váróban játékok, rajzlehetőség)
2. bölcsőde
- magas szintű gyermek gondozás
- kognitív fejlesztés fokozott támogatása
- egészségügyi és higiéniai követelmények biztosítása
- szülővel való szoros együttműködés
- 3 évesnél fiatalabb gyerekek különleges szükségleteinek felismerése
3. Óvoda
5 éves kortól kötelező min. 1 év – iskolakezdés feltétele is
Sajátosságai:
- helyi autonómia
- szülői igényekhez való alkalmazkodás
- választhatnak az adatbankban elfogadott programok közül vagy saját körülményeikhez igazíthatják azokat, készíthetnek saját helyi nevelési programot.
- tevékenység és gyermekközpontú szemlélet
- kötelező foglalkozások rendszerét a gyermek szabad döntéseire és érdeklődésére alapozzák – elméletileg
- írás-olvasás-számolás tanítását nem, de a szociális tanulási képességek elsajátítását vállalják
4. Kollégium
Átfogó nevelési célkitűzés megvalósítására szerveződtek, a hozzá szervesen kapcsolódó oktatási gyakorlattal
Új tagok befogadása, beillesztése komoly pedagógiai feladat ð hagyománnyá is tehető!!!
5. Nevelési Tanácsadó
- 3-18 éves gyerekek pedagógiai, pszichológiai gondozását, fejlesztését, terápiáját végzi szoros együttműködésben a családdal és a pedagógussal ð KÖZÖS MEGOLDÁSKERESÉS
- Kik fordulhatnak ide?
Szülő
Gyermek önállóan
Óvoda, iskola, gyermekorvos
- Mikor fordulnak ide?
Magatartási, beilleszkedési problémák
Tanulási, teljesítményzavar
Érzelmi, indulati élet zavarai
Más hatóságok is kérhetnek szakvéleményt
- Feladatai:
Pszichológiai, pedagógiai diagnosztizálás
Pszichológiai tanácsadás
Pedagógiai korrekció
(gyógy)pedagógiai fejlesztés
Családgondozás
Fejlettségi vizsgálatok végzése tanköteles korba lépő gyermekeknél
6. Gyermekjóléti szolgálat
Feladata:
Gyermek testi, lelki egészségének családban történő nevelésének elősegítése
Gyermek veszélyeztetettségének megelőzése
Kialakult veszélyeztetettség megszűntetése
Családból kiemelt gyermek visszahelyezése
Alapelv:
- a gyermek önálló jogi státusza
- a szülői felelősség és kötelesség megerősítése
- támogatás nyújtása
- legkisebb kényszer elve
- közreműködésként és nem hatósági feladatként értelmezett ellátás
7. Gyermekotthon
Otthont nyújtó ellátási forma – 3 fajta
Ideiglenes |
Átmeneti |
tartós |
Ha: - a gyermek felügyelet nélkül marad - testi, értelmi, érzelmi fejlődését családi környezete, vagy önmaga súlyosan veszélyezteti |
Ha: - a gyermek fejlődését családi környezete veszélyezteti - gondozása, nevelése a családon belül nem biztosítható és a korábbi mindenfajta segítség nyújtás sikertelen volt |
Ha: - a szülő felügyeleti jogát a bíróság megszüntette - szülei meghaltak - a gyermeknek nincs felügyeletet gyakorló szülője |
Ellátási formák:
Gyermekek átmeneti otthona: átmenetileg felügyelet, ellátás nélkül marad a gyerek
Gyermekotthon: ideiglenes, átmeneti, tartós nevelésbe vették a gyereket + utógondozás
Speciális otthon/csoport: 1. súlyos pszichés tünetek, magatartás zavar, pszichoaktív szerfogyasztás
2. tartósan beteg, fogyatékos, kora miatt különleges ellátásra szorul
Utógondozói otthon: fiatal felnőttek
8. Krízisotthon - szociális és gyermekvédelmi ellátások rendszerének közelítése
- sokféle formában és módon megjelenő válsághelyzetre próbál azonnali, komplex segítséget nyújtani.
Elhelyezés: frissen természeti katasztrófa, átmeneti ellehetetlenülés, bántalmazás, más veszélyek miatt krízishelyzetbe került embereknek, akiknek gyors reszocializációjuk nagy valószínűséggel megoldható
- cél: minél előbbi sikeres társadalmi integráció úgy, hogy addig is megkímélje a klienseket a gyakori változástól, nyugodt, biztonságos, támogató környezetet biztosítva.
- 4 szolgáltatási rendszerből alakították ki:
Egyhetes elhelyezést és intenzív szociális ellátás ð együttműködési szerződés
Fogódzó – családi átmeneti otthon, fokozott kontrollal kísért támogatás
Átmeneti krízisotthonok – intézmény által biztosított önálló lakás, családgondozó segítségével, előtakarékossággal ð saját otthon
Támogatott lakás ð az előzőek kombinációja csak hosszabb ideig
- összekapcsolódott a családon belüli erőszak elleni küzdelemmel
9. Javítóintézet
- 14. évét betöltött, bűncselekményt elkövetett fiatal kerülhet be, aki előzetes letartóztatásban van, vagy a bíróság jogerősen elítélte (1-3 év)
- csoport: max. 12 fő
- egyéni fejlesztési terv
- szabadidő, szakkörök, sportkörök, suli, OKJ
- cél:
Reszocializáció
Társadalmi beilleszkedési zavaraik megszűntetése
Bűnismétlésük megelőzése
- feladatok
Szocializációs hiányok pótlása
Kulturáltsági szint emelése
Családi életre nevelés
Munkavégzéshez szükséges készségek fejlesztése
Tanulási elmaradások pótlása
Erkölcsi fejlődés segítése
Egészséges életmódra nevelés
Kommunikációs igényesség emelése
- hozzákapcsolódott – Rákospalotán – anya-otthon
10 Fiatalkorúak börtöne
- elkövetéskori életkor számít
- 16 életévét be nem töltött személy max. 15 év
- tanulmányok folytatása esetén ösztöndíj (általános iskola, szakképzés)
- akik nem tanulnak, dolgozhatnak, DE van aki semmit sem csinál
- sok az SNI, értelmileg akadályozott, személyiség zavarral küzdő ð különleges bánásmódot, segítséget igényelnek
- Piramis elvű irányítás ð uralma alatt tartja a fogvatartottakat, irányítja őket
- életképes alternatívák felajánlásával szétzúzni a fiatalkorú bűnelkövetők destruktív jellegű magatartási megnyilvánulásait – korrekciós tevékenység
11. Művészeti iskola
- önkéntes, délutáni suli
- állami normatív támogatás mellett a szülők anyagi támogatására is számítanak
- kettős feladat: közönségnevelés és tehetséggondozás
12. ÁMK
- óvoda, iskola, kollégium, könyvtár, műv.ház – olykor sporttelep, krízisotthon, bölcsőde EGYBEN
- hatékony épület és eszközkihasználás
- az emberek személyes életútját, személyes szükségleteit végigkísérő, egymásra épülő szolgáltatások ð központban a család
- szakmai érdekvédelmet civil módra biztosítanak maguknak.
13. Műv.ház
- közintézmény ð komfortja, felszereltsége szegényes ð keresi a közművelődés új funkcióit, új tereit (p.: e-magyarország pontok)
- Vállalkozók vagy civilek is működtethetik
14. Mozi, filmszínház
- iskola kritikának is fontos eszköze lehet ð kortárs társadalom megismerése, bemutatása
- elválasztás: Művészfilm – kommersz film
- globalizált ember: ugyanazt nézik a világ minden táján (show műsorok, sorozatok, filmek, mesék, stb.)
15. Könyvtár – szellemi és erkölcsi fejlődés nevelés, társadalmi értékek elsajátítása (szocializáció) ð tudásátadás színtere
16. Színház: gyerek, báb, cirkusz
- szerepek kipróbálása – identitás keresésé – drámapedagógia (reformpedagógia egyik eszköze)
- érzelmeket vált ki ð óravezetési, tanítás-dramaturgiai értelme is van
17. Múzeum
- közösségi intézmény ð magángyűjtemények társadalmasítása
- gyerekeknek: írószerek, festékek, agyagozás, gipszöntés, nyomtatási technikák ð élményszerzés, életszerű ð múzeumi játszóházban a drámapedagógia eszközrendszerének alkalmazása (pl.: életmód rekonstrukció)
- gyerekmúzeumok, gyerekgyűjtemények
18. Koncertterem
- Zene fontos üzenete – zenei nevelés ð aktív részese legyen a gyerek
- művészetek, ízlés- és életvitel formáló szerep ð munkaképesség-gondozás megfelelő mozgásformákkal, önálló ítéletalkotás, anyanyelv ápolás
19. Táncház
- hagyományőrző tánc a városi táncolás és a „művészi” táncolás egybefonódása ð anyanyelvi szintű mozgásra nevelés!!
20. Stadion
- közönség, közönségi létre nevelés – néző és résztvevő is egyben
Piaci szolgáltatások
Bárki igénybe veheti, szabadon, amíg van pénze – vásárlóereje
Ár arányban van a szolgáltatás értékével. Minimális a törvényi szabályozás a szolgáltatások felett.
1. Gyermekmegőrző – ritkább, esetleges alkalmak ellátására
- gyermekfelügyelet: új felnőtt, De biztonságot adó, saját környezet
- gyermekmegőrző: új helyszín De új játékok ð lehetőségek terepe
+ kortárs kapcsolatok ð lazán szerveződnek egymáshoz vagy magányosan ismerkednek az új környezettel. Ingerekben gazdag környezet, közös játéktér. Szülők bekapcsolódására is lehetőség van
2. Ifjúsági szórakozóhely, játékterem, diszkó
- minden kultúrában jelenlévő, sokféle formát öltő emberi tevékenység ð kialakul az egyes társadalmakra vonatkozó sajátos terek, időszakok és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások
- magatartási, viselkedési mintákat hordoznak, normákat alakítanak ki ð tömegmértékben hatnak
- befolyásolják a társadalmi közérzetet, közízlést életérzéseket erősítenek fel, eszményképeket alakítanak ki
- egyenlőtlenség – főváros vs. Kisváros/falu ð fiatalok kb. 10%-a kimarad a középosztályhoz kötődő ifjúsági szórakozás világából
- kihívás: mit tud kezdeni a pedagógia az erőteljes élmény, extázis jelenségeivel?
- szórakozás alkalom a nyilvános szereplésre, eltérő találkozásokra (nem, kor, faj) ð kötöttség vs. Szabadság
3. Tanfolyamok
- 2. iskola, magánszektor (nyelv, szakma, korrepetálás, felvételi előkészítő stb.)
Cél:
- ismeretek kiegészítése
- feladatok ellátására előkészítés, felkészítés
- új szakismeret
- szakismeret megújítása, bővítése
- átképzés új szakmára
Tartalom:
- államilag elismert szakképzés
- a tanfolyamot indító szervezetek, intézmények, cégek szándékai, illetve a felhasználók igényei, megrendelők elvárásai
Szervezési módok:
- intenzív tanfolyami oktatás (folyamatos, rendszeres – hét több napján)
- tömbösített óraszervezés (heti/havi)
- távoktatás
Módszerek
- előadás
- tréning
- kooperációs technikák
- szakmai/terepgyakorlat
Szocializációs hatás, motiváló és pályaorientáló szerep
4. Uszoda, tornacsarnok, edző terem, fitness-klub, body terem
- egészséges életvezetés, rekreáció, szabadidő hasznos eltöltése ð harmonikus személyiség fejlődés
- testi-szellemi fogyatékosok esetében ð az egyénben rejlő adottságok feltárására ad lehetőséget
- mozgás gazdag életmód ð szellemileg felfrissülnek, fogékonnyá válnak új ismeretek befogadására, teherbírásuk nő
- jó kondíció + társas lét (laza kapcsolatok, különböző emberek ð közösséghez tartozás, csoportban dolgoznak de a cél egyéni)
- súlyfelesleg, mozgás szegény életmód (magyarok) ð a gyerekek követik ezt az életmódot.
Civil szervezetek
- civilek hozzák létre és tartják üzemben
- szabadon lehet idetartozni DE szabadságukat elkötelezik ð tagjai a közösségnek ð jogokkal és kötelességekkel is jár
- kihívás: pályázat helyett más támogatási formák (pl.: finnország 4 H klubbok, monopólium a hulladékgyűjtés és értékesítésben
1. Egyházak
- az ifjúság szocializációjában alapvető szerepe volt – ma is sok fiatal tartozik vallási közösségekhez
- templom falain kívül: szociális, pedagógiai, szabadidős programokat szerveznek
- pedagógiai szempont:
Beavatási folyamatok, rítusok, prédikáció, bibliaóra, hittan, vasárnapi iskola, meditáció gyerekeknek, lelkigyakorlat fiataloknak, csoportok, közösségek működése
Újabb formák: táborok, kirándulások, sokszínű közösségi programok
2. Gyermek- és serdülőszervezetek
Ifjúság elfojtott törekvése egy szuverén ifjúsági világ létrehozására ð harcos vagy békés formában
Diákönkormányzattal!
Ma: „ajánlják magukat” az iskoláknak (egyik sem pártpolitikai ð nem zárhatók ki az iskolából)
Ä az identitásukat, együvé tartozás élményét tudják kínálni + a felhalmozott tradíciókat, kapcsolatrendszereket, metodikai arzenált.
Szegények
3. Sportegyesület – független társadalmi szervezet ð 1 sportágas
ð több sportágas
Edző=nevelő ðszemélye követhető-követendő, értékes
ð pedagógiai tudásának alkalmasnak kell lennie a többi szociális tényező pozitív befolyásolására és hatékony feladatállításra
Nevelő munka eltér az iskolaitól ð közvetlen teljesítmény cél ð erőfeszítés ð személyiség fejlődés
Sajátos közösségi légkör ð valahová tartozás élménye (nem csak verseny, hanem a hobbi sport esetén is)
4. Kulturális egyesületek
- civil világ jegyei
- önkéntesség és szakmai elkötelezettség
- műkedvelő művészeti csoportosulások, hobbik nyomán tömörülő közös életük szervezeti kereteit is kitöltő csoportosulások (bélyeggyűjtők, repülőgép modellezők, stb.)
Nevelő médiumok
1. Gyereksajtó (Én újságom, Dörmögő Dömötör, Pajtás, Ifjúsági Magazin)
- Pedagógus: követi diákjai érdeklődését, dialógust teremt az értékek között
2. Gyerek könyv
- magyar gyerekirodalom világhírű
- régen sok gyerekkönyvet olvastak a gyerekek, ma miért ilyen keveset???
3. Rádió, TV
- „legpedagógiaibb” eszköz – számos pozitív lehetőség: oktató műsorok, ismeretterjesztés, közös kulturális tartalmak együttes feldolgozása, információk befogadása és feldolgozása, konfliktusok elemzése, vetélkedők ð műveltségi elemek
- probléma is:
TV előtt hagyott gyermek szocializációjának tipikus jelensége a képernyőn mutatott agresszió által felvetődő problémák
az üzleti érdekek mentén történő divat- és fogyasztásformálás
könnyen emészthetőség kísértése
kihívás a pedagógiai cselekvés számára
- társadalmi sajátosságokat, ellentmondásokat jelenít meg, de demokratikus eszköz ð mindenkihez eljut, nyilvános, többféle üzenetet közvetít
- lehetővé teszi a kulturális nyelvi közösség megélését
- ki van szolgáltatva a hatalmi, üzleti érdekeknek ð minimális, közvetett kontroll (ORTT)
- legnépszerűbbet kell közvetítenie ð legkönnyebben emészthetőt, leegyszerűsítésekre, szenzációra, a közvetlen, gyors jutalmazásokra épít ð ellene hathat a nevelés műveltségtartalmainak, értékeinek
- nem képes szűrőt működtetni – korhatár jelzése nem megfelelő szűrő
- segítheti a kritikusabb szemlélet kialakítását
- FONTOS a látottak megbeszélése a gyerekkel DE a szülők többnyire a TV nézés időtartamát kontrollálják a tartalmat nem!
4. Internet
- egyesíti a kommunikációs technika minden vívmányát (TV, Film, programletöltés, beszélgetés, telefon, levél, stb.)
- fiatalok egy része kimarad
- Virtuális tér ð vélemények, ízlések, nézetek, szórakozási formák szabad megjelenését, közlését teszi lehetővé ð anonimitás ó minden nyomon követhető
- nincs idő és tér (a valóságban bemész egy boltba és átmész egy másikba akkor az idő és tér változásával is jár a neten ez nincs)
- függőség és más személyiség károsító hatás ð a net használata – akárcsak a TV-é – nem párosul valódi szülői, nevelői figyelemmel
- pedagógiai lehetőség: kreatívan alkothatnak a neten, felépíthetik a saját világukat, identitásukat, többféle szerepet kipróbálhatnak
- pedagógiai blog, netes napló ð identitás építés történetmesélésen keresztül